2017-1-HU01-KA219-035923_1 Erasmus +

NATIONS’ PUZZLE – EGYÜTTMŰKÖDÉS AZ INNOVÁCIÓ ÉS A BEVÁLT GYAKORLATOK CSERÉJE TERÉN

A 2017 és 2020 között zajló Nations’ Puzzle nevű projekt során 3 diákmobilitás és 4 partnertalálkozó valósult meg, valamint a partnerségben résztvevő magyar, olasz és spanyol középiskolás diákok által közösen készített kisfilmek és egy mobiltelefon alkalmazás modellje, mint projekttermék jött létre.

A projekt termékei többek között a diákok által készített nemzetközi kisfilmek (Puzzle filmek), amelyek a résztvevő országok kultúráját mutatják be. A kisfilmeket a három ország diákjai készítették el közösen, tanárok segítségével. A filmek a következő témákban készültek el: résztvevő országok bemutatása, illetve három tudományterület (tudomány és technika, művészetek, társadalom) bemutatása. A filmek a nemzetközi partnertalálkozón kerültek vetítésre.

A pályázat másik projektterméke egy mobiltelefon applikáció, amelyet szintén a magyar, olasz és spanyol diákok készítettek el közösen. Az elkészült ’Hello Tourist’ elnevezésű applikáció egy turistáknak szóló alkalmazás, amely a Google térképhez hasonlóan helyszíneket mutat be. Az applikációban a diákok által látogatott helyek, helyszínek jelennek meg, és azokról leírások, részletes információk olvashatóak.

A Nations’ Puzzle kiemelt célja volt, hogy a közös munka során a diákok számos készségüket, kompetenciájukat fejlesszék, úgymint digitális kompetencia, együttműködés, kritikus gondolkodás, idegen nyelvi készség és problémamegoldó készség.

A projekt kiemelten innovatív oktatási módszerekkel valósult meg. A feladatok elvégzése kooperatív módszereket követelt meg mind a diákok, mind a tanárok részéről, hiszen a csapatmunka, az együttműködés elengedhetetlen volt a közös munka során. A hagyományos tananyag-feldolgozást különböző digitális, játékos feladatlapok, kvízek egészítettek ki, melyeket a diákok maguk készítettek el.

A közel 2,5 évig tartó közös munka során a tanárok új tanítási módszereket tanulhattak, sajátíthattak el, a pedagógusok és a diákok is barátságokat kötöttek az olasz és spanyol részvevőkkel. A diákok kulturális ismerete bővült, idegen nyelvi készségük fejlődött és természetesen életre szóló élményekkel gazdagodtak.

A projekt során készült kisfilmek megtekinthetők a Nations’ Puzzle youtube-oldalán >>

A ’Hello Tourist’ applikáció >> 

 

 


Az Erasmus + pályázat megvalósítása során elkészült projekttermékek

megtekinthetők IDE kattintva a youtube-on.

 


Az Erasmus+ pályázat keretein belül megvalósult Nations’ Puzzle című projekt elérkezett utolsó állomásához, melynek zárótalálkozójára 2019. október 18-október 21-e között került sor.

 A szicíliai Instituto di Istruzione Superiore „Basile-D’Aleo” és a spanyol IES Sierra de Guadarrama intézményekből érkező kollégák és diákok értékelték és véglegesítették a projekt során vállalt feladatokat, majd a magyar diákok és kollégák kíséretében lehetőségük volt megcsodálni Budapest valamennyi látványosságát és élvezni az ősz pompázó színeit a szentendrei Skanzenben.

 

A közös munkának egyelőre vége, viszont a projekt során szerzett barátságok és élmények egész életen át végig kísérnek bennünket – tanárokat és diákokat egyaránt.

Köszönjük a pályázat írójának, Ombódiné Madai Judit tanárnőnek és a vezetőségnek – Dr. Czinder Péter igazgató úrnak, Bánkuti Anita és Gyurkó Péter igazgatóhelyetteseknek, hogy lehetővé tették számunkra a projektben való részvételt, annak zökkenőmentes lebonyolítását és a sok segítséget, bíztatást.

Köszönjük a projektmenedzsment tagjainak, Bárdos Éva, Katona Fatime, Nagy Tímea és Dr. Suskóné Urbanovics Cecília tanárnőknek, valamint Dr. Ludányi Lajos tanár úrnak a projektben való lelkes közreműködést és szervezést.

Külön köszönet illeti meg a projekt koordinátorát, Nagy Noémi tanárnőt, aki áldozatos munkája révén szíve-lelke volt az egész projektnek.

A projekt zárónapjával kapcsolatos interjú elérhetősége:  https://gyongyostv.hu/41836-erasmus-zaro/


Kérdőív / Questionnaire

 

 

A projekt blogja innen érhető el: http://erasmusonline.blogspot.com


A Nations’ Puzzle című Erasmus + projekt harmadik, s egyben utolsó diákmobilitása 2019. március 31‑n veszi kezdetét. Szicíliai és spanyol partnereink egy héten keresztül élvezhetik a magyar családok vendégszeretetét, miközben zajlanak a projekttel kapcsolatos kirándulások és forgatások.

A projektmenedzsment és a diákok már lázasan dolgoznak az egyhetes szakmai munka előkészületein. Elkészültek a projektet népszerűsítő videók és rendszeres szakköri foglalkozások keretein belül értékelésre kerültek az eddig megvalósult mobilitási programok.

A projekttel kapcsolatos további információ és a diákok által készített promóciós videók a projekt blogfelületén találhatók.

https://erasmusonline.blogspot.com/

Az Erasmus+ pályázat második állomása: Spanyolország

November 18-án egy 12 diákból és 2 tanárból álló csoportunk útnak indult Spanyolországba, hogy ott töltse el a következő hetet a spanyol és szicíliai csoportokkal.

A pályázat fő céljai kisfilmek készítése a tudomány, társadalom és a művészetek témáiban, egy start-up vállalkozás létrehozása és nem utolsó sorban a nyelvi készségek fejlesztése. Az utazást megelőzően is készítettünk ehhez kapcsolódó feladatokat és videókat a különböző témák szerint. Az érkezés utáni első napot a spanyol diákok iskolájában töltöttük: megnéztük a korábbi filmeket és előkészítettünk az interjúkérdéseket, amiket később felhasználtunk a hét során. A tudomány témakörrel kapcsolatosan meglátogattuk az Universidad Autónoma de Madrid egyetem biológiai tanszékét, ahol két érdekes kísérletet végeztünk el. Az elsőben az agy részeit vizsgálhattuk meg patkányagyakon, amiket befestettünk. A másik kísérletben csirke embrió szívverését figyelhettük meg, amihez először egy serkentő, majd egy gátló anyagot adtunk. Elmentünk továbbá a Severo Ochoa Molekuláris Biológia Központba, ahol egy előadást hallgattunk meg jelenlegi spanyol kutatásokról és néhány laborba is betekintést nyerhettünk. A művészeteknek szentelve egyik napon meglátogattuk a világ egyik leghíresebb múzeumát: az El Pradot. Itt olyan neves festők munkáit csodálhattuk meg, mint például El Greco, Goya, Dürer, Rembrandt vagy Hieronymus Bosch. Ezután megnéztük Madrid történelmi központját, többek közt a királyi palotát, a Puerta del Solt, és a főterét, a Plaza Mayort. Lehetőségünk volt elsajátítani a spanyol kultúra legismertebb táncának, a flamenco alapjait is. A szombatot Segoviában töltöttük, ahol megnéztük a mesébe illő erődítményét, a római vízvezetéket, és a Santa María székesegyházat is.

Utunkat szombat este egy közös vacsorával zártuk, hiszen repülőgépünk másnap indult haza. Elmondhatom, hogy egy igazán tartalmas, hasznos és egyben szórakoztató hetet töltöttünk Spanyolországban, és örömmel fogadjuk majd spanyol és olasz barátainkat márciusban!

Molnár Anikó 11. A osztályos tanuló


2018. november 18-án útnak indult a Gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium 12 tanulója Bárdos Éva és Nagy Tímea tanárnők kíséretében a spanyolországi Soto del Realba, hogy részt vegyenek a Nations’ Puzzle című pályázat által biztosított második külföldi mobilitási programon.

A mobilitási programon részt vevő szicíliai, spanyol és magyar diákok különböző workshopokon vesznek részt a hét folyamán, hogy előkészítsék a Spanyolországban forgatásra kerülő Puzzle filmeket. Ebbe beletartozik a forgatókönyvek előkészítése, a forgatási helyszínek felkeresése, interjúztatás, videók és képi anyagok készítése.

Természetesen a hét nem csak munkáról fog szólni, hiszen a spanyol IES Sierra de Guaderrama partneriskola igen sokszínű programkínálattal igyekszik betekintést nyújtani a spanyol kultúrába. Mind a szicíliai, mind pedig a magyar diákok egészen november 25-ig élvezhetik a spanyol családok vendégszeretetét.


Az Erasmus+ pályázat keretein belül megvalósuló Nation’s Puzzle projektben résztvevők a 2018/2019-es tanévben is folytatják a munkát spanyol és szicíliai partnereikkel.

Évindító rendezvényük Spanyolországban, a Madrid mellett található Soto del Real városában kerül megrendezésre, ahol a Gyöngyösi Berze Nagy János Gimnáziumot négy pedagógus, Bánkuti Anita, Bárdos Éva, Katona Fatime és  Nagy Noémi, valamint két tanuló, Galó Attila és Válóczi Anna képviselik.

A partnertalálkozón értékelésre kerül a projekt első éve, megvitatásra kerül a 2018. novemberben esedékes spanyol diákmobilitás és az eddigi tevékenységekkel kapcsolatos hatásmérés, amit a kollégák a gyöngyösi gimnázium diákjai segítségével hajtottak végre.

A spanyol nemzetközi partnertalálkozó 2018. szeptember 28-án veszi kezdetét és 2018. október 1-jén ér véget.


Beszámoló a szicíliai utunkról

Hegyen, völgyön és tengeren is járt 12 Berzés diák két kedves tanárral együtt. Véleményem szerint mindenkinek tudnia kell, hogy Katona Fatime tanárnő és Ludányi Lajos tanár úr nélkül nehezen tudtunk volna elindulni és boldogulni, mert végig mellettünk voltak és terelgettek minket. De hová is mentünk?

Európa legdélebbi országába, Olaszországba és azon belül is egy kedves kis háromszögű szigetet látogattunk meg, amit Szicíliának hívnak. Olasz koordinátorunk, Salvatore Venturella már a reptéren melegszívűen fogadott minket és utunk Monrealeba vezetett ahol már olasz barátaink izgatottan vártak ránk. Több hónapnyi beszélgetés után mi is nagyon kíváncsiak voltunk rájuk, de egyben egyfajta furcsa érzés is lakozott bennünk, hogy egy vadidegen helyen fogunk lakni, távol családunktól, barátainktól és iskolánktól ahol nem tudtuk a helyi szokásokat, ráadásul még anyanyelvünkön sem beszélnek. De hamar elmúlt ez az érzésünk, mert olyan nagyszerű emberek közé csöppentünk, hogy családtaggá váltunk számukra és megkönnyezve tértünk haza vérszerinti családunkhoz.

Azonban mindenkiben felmerülhet a kérdés hogy miért mentünk egy ilyen távoli helyre. Elárulom, hogy nem vakációzni. A három nemzetnek, vagyis nekünk, magyaroknak, az olaszoknak és a spanyoloknak 28 hónapon belül oktató tananyagú filmeket kell készíteni és egy kicsit belekóstolni a start-up cégek világába, miközben nyelvi kompetenciánk és informatikai készségeink is fejlődnek. Ez volt az első mobilitási programunk ahol ezeket a felsorolt feladatokat kellett teljesítenünk.

Április 15-én délelőtt 11-kor indult a buszunk egyenesen a Liszt Ferenc repülőtérre. Mindannyian izgatottak voltunk, mert még nem adatott meg a lehetőség sokunknak, hogy repülőgépen ülhessünk. Tanáraink végig segítettek minket, bármiben számíthattunk rájuk. A repülő út kellemesen telt, 14:35-kor indult a gépünk és 16:35-kor már Palermóban sikeresen landoltunk. Mire a repülőtéri procedúra lezajlott,  5 óra elmúlt és 6 óra körül eljött a nagy pillanat. Találkoztunk „új” családunkkal, akik egy hétig szívélyesen fogadtak minket. A magyar diákok mind egy kis faluban San Cipirelloban és San Giuseppe de Jato-ban volt elszállásolva családoknál. A spanyol barátaink Monrealeban voltak az olasz diákok másik felével. Első esténken üdvözöltek minket és belecsöppentünk egy olasz család életébe. Őszintén nagyon élveztük, hogy új és nagyszerű tapasztalatokat szerezhetünk, sőt utunk végére sok olasz kifejezéssel bővült szókincsünk.

Hétfőn az egész csapat a Palermói Egyetemre látogatott, ahol a Start-up cégekről hallgattunk meg egy előadást. Miután minden rendben lezajlott és kaptunk egy kis kiindulási pontot, hogy mit hogyan kellene csinálnunk, elmentünk az iskolába, hogy csapatokban dolgozhassunk az elkövetkezendő napok filmjeinek forgatókönyvén, és kiértékeljük a már leforgatott filmjeinket. Természetesen a munkánk után egy nagyszerű ebéd fogadott bennünket, amik mind-mind helyi specialitások voltak.

Kedden kemény munka várt a csapatra. Hatfős csoportokban dolgoztunk egész nap a forgatókönyveken, hogy professzionális filmeket tudjunk leforgatni. A hatfős csapatot 2-2-2 spanyol, olasz és magyar diák alkotta. A munka során végig angolul kellett kommunikálnunk, s bizonyos szakszövegek után is kellett kutatnunk, ami által rengeteget fejlődtek nyelvi készségeink. Természetesen volt egy kis felfrissülési időnk is. Szabadon ebédelhettünk Monrealeban, emellett pedig megtekinthettük a pálmafákkal körülvett főteret. A macskaköves úton ballagva, a kellemes frissen sült pizza illatát érezve megálltunk egy igazi olasz pizzát enni. Rendkívül ízletes volt, tényleg nem olyan, mint egy mirelit pizza, amit sok helyen adnak a vendéglőkben.

Szerdán nagyon korán indultunk el San Filippo del Melába, ahol egy naperőművet látogattunk meg. Ez az erőmű azért fontos az emberiség számára, mert környezet barát módon nagyszerű és újszerű technikával állítanak elő elektromosságot. Azonban még a térségben csak tesztelik, és nem mindig üzemel a rendszer. Azonban a Magaldi Csoport elmondása alapján remélik, hogy a jövőben sok olyan helyen tudják használni ahol sivatag és szinte mindig napsütés van.

Csütörtökön egy korai indulás után ellátogattunk a sziget délnyugati oldalára, hogy megnézzük a Valle dei Templit, azaz a Templomok Völgyét Agrigento mellett. Itt gyönyörű görög építésű templomokat csodálhattunk meg. Ez Szicília egyik szimbóluma, ami egyben a világ legnagyobb régészeti területe. Délután Favarába vezetett az utunk, ahol meglátogattuk a Farm Cultural Parkot, ami egy kortárs művészeti galéria. Ezt a kulturális parkot Andrea Bartoli és felesége, Florinda Saieva alakította ki oly módon, hogy különböző leromlott állapotú épületeket megvettek, amit teljesen felújítottak és pompázó színekkel kifestettek. Itt különböző kiállításokat, workshopokat és kulturális programokat tartanak.

Pénteken reggel a csúcsra értünk fel szó szerint. Miért is? A hegy tetejére mentünk fel San Cipirellotól a nem messzi Monte Iato-ba megnézni a régi görög építésű városrészt és egy csodaszép régi színházba is beülhettünk. Persze itt már nem voltak oroszlánok, de talán jobb is így. Miután a színhelyet kielemeztük és elég anyagot tudtunk gyűjteni a filmünkhöz továbbálltunk egy aprócska múzeumba, ahol szintén ilyen jellegű tárgyakkal találkozhattunk. Miután gyönyörködtünk és minden munkával kapcsolatos folyamat lezajlott, az iskolában egy ínycsiklandozó disznósülttel, kolbásszal és sült hússal vártak minket a vendéglátóink. Volt egy kis „kultúra csere” a nemzetek között, mert mi magyar néptáncra perdítettük a mediterrán barátainkat, utána pedig a tipikus olasz zenékre roptuk. A szórakozás után persze volt még tennivalónk, a képeket és videókat rendszereztük és még bizonyos pontokon tökéletesítettük a forgatókönyveket.

Szombaton a fővárosba látogattunk el. Elsősorban megnéztük a palermói királyi palotát (Palace of Normans) ami egyben a szicíliai parlament is. Kimondhatatlanul gyönyörű hely volt, a szemünket nem győztük kapkodni a sok látnivaló között. Megnéztük még a Palatina kápolnát is és elmentünk egy kiállításra, amelynek a neve „Sicilia il grand tour” volt. Itt híres festők csodálatra méltó festményeivel találkozhattunk, mint például Geronimo Gerardi , vagy Giuseppe Patania. Miután gyönyörködtünk az olasz művészetben ezután ellátogattunk Palermo legnagyobb piacára a Ballaróra. Itt az árusoknak interjúkérdéseket tettünk fel, amik a filmünkhöz szükségesek voltak. Ezután elmentünk a palermói modern művészeti galériában és itt is szintén a filmünkhöz gyűjtöttünk anyagokat, kutató munkát végezve és az idegenvezetőtől néhány információt megérdeklődtünk. Miután elvégeztük a feladatainkat kaptunk egy kis szabadidőt a városban szétnéztünk, és vásároltunk. A téren volt Európa legnagyobb színháza és nagy volt körülötte a zsongás. Utcazenészek sokasága, turisták tömkelege és különböző kereskedők töltötték meg a teret. Miután letelt a kis szabadidőnk, elindultunk a búcsúvacsoránkra, ami San Cipirello-tól nem messze volt található nevezetesen Casale del Principe. Fenséges hely volt, a hegy tetejéről beláttuk az egész vidéket. Együtt gyönyörködtünk a tájban, és amíg vártunk a finom vacsoránkra addig kint beszélgettünk, énekeltünk és egyszerűen próbáltunk minél több időt még együttölteni. Mindannyiunk számára szomorú pillanat volt, amikor kimondták azt, hogy szálljunk fel a buszra, mert holnap már haza kell mennünk. A hosszas búcsú után végleg elköszöntünk spanyol barátainktól és az őket fogadó olaszoktól. Így ért véget a szombatunk.

Vasárnap kora reggel spanyol barátaink már elrepültek, mi magyarok pedig még csomagoltunk. 2-kor indult a buszunk a repülőtérre, ahol valaki könnyekkel a szemében búcsúzott már-már családtagként, valaki pedig örömmel szállt fel a buszra, honvágya miatt. Este 7-kor pedig landoltunk Feri-hegyen élményekkel és tapasztalatokkal teli, izgatottan várva, hogy elmesélhessük családunknak nagyszerű pillanatainkat.

Összefoglalva, egy nagyszerű élményben volt részünk, ahol megismerhettünk egy új kultúrát gyönyörködhettünk csodaszép helyeken és sokkal magabiztosabban tértünk haza. Sokat tanultunk és még rengeteg munkának nézünk elébe, hiszen spanyol barátaink már várnak minket Madridban, novemberben.

Írta: Kovács Marianna és Molnár Anikó 10.D és 10.A osztályos tanulók

A szicíliai diákmobilitással kapcsolatban készült képek a galériában érhetők el.


Nations’Puzzle. Sicily

Itt követhetik figyelemmel a pályázat megvalósulását!

https://www.facebook.com/100007683106740/videos/2052963508303066/

https://www.facebook.com/fatime.katona/videos/10155394594983045/

A Nations’ Puzzle című Erasmus+ pályázat szicíliai mobilitási programjában résztvevő diákok és szülei részére szülői értekezletet tartunk 2018. február 22-n, csütörtökön 17 órakor a 204. teremben.


Berzés küldöttség Szicíliában

A Gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium által koordinált Nations’ Puzzle című Erasmus+ pályázat második nemzetközi partnertalálkozójának a szicíliai Monreale városban található Istituto Di Istruzione Superiore Basile-D’aleo iskola adott otthont 2018. február 16-19-ig. A gimnáziumot a pályázat koordinátora Nagy Noémi tanárnő, illetve a menedzsmenttagok közül Katona Fatime, Nagy Tímea és dr. Suskóné Urbanovics Cecília tanárnők képviselték a gimnázium két tanulójával, Nagy Gréta Szonjával és Mercer Benjaminnal együtt.

A magyar delegációt és a madridi  IES Sierra de Guaderrama iskolából érkező küldötteket a monreale-i alpolgármester fogadta a városházán, ahol a projekt szicíliai koordinátora, Salvo Venturella mutatta be a 28 hónapig tartó projektet a résztvevőknek és nyitotta meg a hétvégi rendezvényt.

A partnertalálkozón értékelésre került a projekt első féléve, kiválasztásra került a projekt logója a résztvevő diákok munkáiból, bemutatásra került az áprilisi diákmobilitási program és a projekttermékekkel kapcsolatos tárgyalások is sikeresen zárultak.

A hosszas és eredményes egyeztetések mellett, az együttműködő intézmények spanyol és magyar képviselőinek lehetősége volt élvezni szicíliai partnereik vendégszeretetét és városnéző kirándulásokat tenni Monreale és Palermo városokban.

További képek a galériában találhatók.


Nations’ Puzzle, avagy hogyan írjunk nyertes pályázatot?

A Tempus Közalapítvány szervezésében 2018. január 25-n, Miskolcon megrendezésre került az Erasmus+ Iskolai, óvodai partnerségeket célzó pályázatíró szeminárium, melynek legfőbb célja az volt, hogy gyakorlati ismeretekkel segítse a pályázókat a pályázati anyag kidolgozásában, s hogy minden résztvevő átfogó képet kapjon az Erasmus+ Iskolai, óvodai partnerségek pályázattípusról.

A pályázat megírásával kapcsolatos előadás megtartására a Tempus Közalapítvány a Gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium menedzsmentjét kérte fel, hiszen a gimnázium által benyújtott Nations’ Puzzle című pályázat a kapható 100 pontból 98 pontot kapott mind a relevancia, munkaterv, partnerség összetétele, valamint hatás és disszemináció tekintetében.

A pályázat írója, Ombódiné Madai Judit és a pályázat koordinátora, Nagy Noémi tanárnők szívesen tettek eleget a felkérésnek és a szemináriumi visszajelzések alapján rendkívül hasznos és érdekes előadást tartottak egy nyertes pályázat előkészítésével, megírásával és lebonyolításával kapcsolatban.

A projekt blogja innen érhető el: http://erasmusonline.blogspot.hu


Az Erasmus + pályázat Gyöngyösi állomásáról készült felvételt ide kattintva tekinthetik meg. (6:46-től)


Erasmus+ Nations’ Puzzle

Három nemzet találkozása
Iskolánk, a Gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium az Erasmus+ pályázatának, valamint tanáraink odaadó munkájának köszönhetően tagja és koordinátor-intézménye a Nations’ Puzzle nevezetű projektnek.

November 18-án került megrendezésre az első nemzetközi partnertalálkozó, melyre a szicíliai Basile-D’Aleo és a spanyol IES Sierra de Guaderrama intézmények delegáltjai érkeztek Magyarországra. A rendezvénynek a könyvtár adott helyet, ahol a megnyitó után az országok bemutatták mobilitási programjaik tervezett menetét, állomásait, ismertették a kitűzött célokat, feladatokat, illetve megköszönték ezt a fantasztikus lehetőséget. A városi televízió is jelen volt, így interjúadás után egy fogadáson vehettek részt vendégeink, melynek keretein belül különböző magyar ételeket kóstolhattak. A külföldről érkezők is meglepték a magyarokat tradícionális süteményekkel, sajtokkal és egyéb gasztronómiai különlegességekkel.
Ismerkedés után ismét előadásokat hallgattunk meg, ezúttal a 28 hónapos projekt alatt létrehozásra váró startup vállalkozásról, később pedig iskolánk diákjai tartottak ismertetőt a gimnázium történetéről, közösségéről, építészeti érdekességeiről. Közös programjaink zárásaként körbekalauzoltuk újdonsült barátainkat Gyöngyösön, főbb látványosságait kiemelve. A nap végén ellátogattak még a Mátra Múzeumba, illetve borkóstolón vettek részt.

A partnertalálkozó harmadik napján Budapestre utaztunk, ahol egy hop on-hop off városnéző busszal látogattuk meg fővárosunk legnevesebb, legszebb helyeit. Megcsodálták a híres Hősök terét, múzeumokat, galériákat, érdekességeket hallhattak Buda váráról, különböző hidainkról, s a végállomás a Citadella volt. Ezt követte a Parlamentben tett sétánk, melynek sikerült lenyűgöznie mind az olasz, mind a spanyol partnereket. Ebédre igyekeztünk ismét megmutatni hazánk nevezetes étkei közül néhányat, társaink pedig érdeklődve kóstolták végig a menüt. Délután hajókirándulásra mentünk a Dunán, ennek köszönhetően egy másik nézőpontból is megvizsgálhatták a gyönyörűen kivilágított épületeket. Természetesen a sokak által legjobban várt program, a vásárlás sem maradt ki, így eszmei és tárgyi emlékekkel egyaránt gazdagodva tértünk vissza Gyöngyösre.

Az utolsó együtt töltött napon megbeszéltük a következő partnertalálkozóig, illetve mobilitási programig elvégzendő feladatokat, valamint létrehoztunk egy blogot, amiben igyekszünk közvetíteni a projekt során lezajló eseményeket. Vendégeink betekintést nyertek egy átlagos hétköznapunkba is, és megismerkedtek az iskola diákjaival.

A búcsú pedig-bár sikerült igazán közel kerülnünk az együtt töltött idő alatt-boldogsággal töltött el, hiszen tudtuk, hogy ez még csak az első lépés volt a több mint két évet felölelő úton.

Nagy Gréta Szonja 9. A osztályos tanuló


Az Erasmus+ pályázat keretein belül megvalósuló Nations’ Puzzle című projekttel kapcsolatos első nemzetközi partnertalálkozónak ad otthont a Gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium 2017. november 17-19-ig. Vendégeink a szicíliai Instituto di Istruzione Superiore „Basile-D’Aleo” és a spanyol IES Sierra de Guadarrama intézményekből érkeznek. A rendezvény megnyitóján és a projektet bemutató prezentációkon mindenkit sok szeretettel várnak a résztvevő diákok és a projektmenedzsment tagjai.


A Nations’ Puzzle című projektben résztvevő diákok a 2017. október 18-n és november 7-n tartott szakköri foglalkozásokon előadták azokat a prezentációkat, melyekben majd bemutatják az országot, Gyöngyöst és iskolánkat, valamint ismertetik a gyöngyösi mobilitási programot azoknak a szicíliai és spanyol vendégeknek, akik 2017. november 17-n, pénteken tesznek látogatást városunkban.


Az Erasmus+ projektben résztvevő diákokat megkérjük, hogy 2017.10.12-én csütörtök a nagyszünetben jelenjenek meg a könyvtárban egy közös fotózás erejéig!


Az Erasmus+ keretein belül megvalósuló Nations’ Puzzle projektben részt venni szándékozó tanulók 2017. 09. 22. péntek 12 óráig jelentkezhetnek Nagy Noémi tanárnőnél. A projekthez kapcsolódó első szakköri foglalkozás 2017. 09. 27-n szerdán lesz 15 órától, ahol minden részt venni szándékozó tanuló megjelenésére számítunk, hiszen ez az egyik feltétele a programban való részvételnek. Ezen a foglalkozáson osztjuk be a diákokat a projektben megjelölt tudományterületekhez és itt kerülnek kiosztásra az első feladatok az első nemzetközi partnertalálkozóval kapcsolatban, melynek a Gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium ad otthont 2017. november 17-20. Kérünk minden jelentkező diákot, hogy az osztályfőnökök által kiosztott és a honlapon is elérhető űrlapot töltse ki és legkésőbb 2017. 09. 25. hétfőig adja le Nagy Noémi tanárnőnek vagy az osztályfőnököknek az osztályfőnöki órán.

Az űrlap innen, vagy a lap aljáról letölthető!


Erasmus+

A Berze Nagy János Gimnázium a 2016/2017-es tanév második félévében felállított egy pályázatíró munkacsoportot Ombódiné Madai Judit tanárnő vezetésével. A munkacsoport 2017. március 29-én benyújtott egy Erasmus + pályázatot Nations’ Puzzle címmel, melyet független szakértők értékelése után a Tempus Közalapítvány Kuratóriuma  nyertesnek hirdetett meg. A kimagasló értékelést nyert projekt keretein belül a Gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium Spanyolországból a madridi  IES Sierra de Guaderrama és Szicíliából a monreale-i Istituto di Istruzione Superiore ”Basile-D’Aleo” inzézmények tanáraival és tanulóival fog szorosan együttműködni 28 hónapon keresztül.

“A Nations’ Puzzle” pályázatunk pozitív elbírálása után összeállt a projektmenedzsment, melynek tagjai:

Projektkoordinátor: Nagy Noémi

Projektmenedzsment tagok: Bárdos Éva, Katona Fatime, dr. Ludányi Lajos, Nagy Tímea és dr. Suskóné Urbanovics Cecília.

A projekt előkészítése és a diákok toborzása elkezdődött.

Aktuális:

Erasmus+ tájékoztató a szülők részére: 2017.09.18. 17.00.

A szülőkön kívül a projektben résztvevő diákok jelenlétére is számítunk a további egyeztetések miatt. Ekkor kerülnek kiosztásra a Megállapodási szerződések is.

Jelentkezési határidő:

Jelentkezni 2017.09.22. 12:00-ig lehet, az aláírt Megállapodási szerződés leadásával a fent említett projektmenedzsment tagoknál.

A szakköri foglalkozások elkezdődnek a 09.25-i héten.


Az Erasmus+ program az Európai Unió 2014-2020 között futó oktatási, képzési, ifjúsági és sport programja.

Hét korábbi EU-s támogatási programot fog össze egy komplex programban, köztük a Fiatalok Lendületben Programot.
Magyarországon 2016. szeptemberéig az Erasmus+ program oktatási és képzési fejezetét a Tempus Közalapítvány koordinálta, az Erasmus+ Ifjúsági Programiroda pedig az ifjúsági fejezet nemzeti irodája volt.
2016. szeptember 1-jétől az Erasmus+ program egészének kezelését a Tempus Közalapítvány végzi.
Az Erasmus+ központi honlapját az Európai Bizottság működteti.

További információ!

# Fájl Leírás
1 Erasmus+ urlap