24 órás vetélkedő

A 24 órás vetélkedő

“Aludj máskor!”

 

Csillagjegyek versengtek a diáknapon

2017.04.02-03.

Idén is hosszúra nyúlt a városi diáknap. Pénteken az általános iskolások voltak a középpontban, míg szombat reggeltől másnap reggelig a középiskolások versengtek az Aludj máskor! névre keresztelt 24 órás vetélkedőn. Kilenc csapat nevezett a megméretésre, jött csapat Szolnokról, egri, miskolci és mezőkövesdi diákok is alakítottak egy csapatot.

Idén a csillagjegyek körül forgott minden, ez volt a fő téma. A csapatoknak az ügyességi és kreatív feladatokon túl szellemi feladványokkal is meg kellett birkózniuk. A szervezőket dicséri: nem csak a játékosok vettek részt a vetélkedőn, hanem egyes feladatokban külső segítséget is fel kellett használniuk a játékosoknak, adott időre lángost kellett beszerezniük.

Mindent pontozott a zsűri. Éjszaka táncprodukciókat kellett összeállítaniuk a fiataloknak, jósolniuk kellett és tüzes vizet készíteniük.
A vetélkedőn a gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium csapatai voltak a legügyesebbek, a Nonstop Berze és a Vadász Berze, a harmadik a szolnoki Jupitarius lett.

Heol

 

 


2016 Március 19.-én került megrendezésre Gyöngyösön az „Aludj máskor!” – vagyis a 24 órás vetélkedő. Város középiskoláiból érkező harminc-harmincöt fős csoportoknak 19.-én reggel 9-kor kellett gyülekezni a Városi Sportcsarnokban, majd átvonultak a Fő térre.
Hihetetlen élmény volt a városon énekelve keresztülvonulni több száz korombeli fiatallal, akik csapataikkal különböző országok színeibe öltöztek. Mikor visszaérkeztünk a csarnokba, kaptuk is az első feladatokat, melyek ezek után az elkövetkezendő 24 órában meghatározott időközönként folyamatosan csak jöttek és jöttek megállás nélkül. Elképesztően változatos és végtelen kreativitást igénylő versenyszámokkal készültek nekünk a szervezők, amikért természetesen pontok jártak. Amikor már azt gondoltam, hogy nem igazán tudnak meglepni, hát sikerült, ugyanis volt őskori Olimpia, divatbemutató, foci, indulóírás, 2 perces koreográfia előadása, a városban kellett különböző állomásokhoz menni és még rengeteg izgalmas megmérettetés, amit csak el lehet képzelni.
Ami érdekes volt még, hogy csupán azokból az anyagokból lehetett dolgozni, amik már eleve nálunk voltak. Sokszor elképzelni se tudtam, hogy hogyan és miből fogjuk előállítani a szükséges dolgokat-kellékeket, de végül mindig sikerült megoldani, és közben mindenki nagyon jól szórakozott. Később, mikor már fáradtunk, tartottunk egy kis szünetet, de alvásról szó sem lehetett, hiszen az pontlevonással járt volna, így hát táncolnunk kellett, ugyanis egy egyórás diszkó következett éjfélkor, hogy felrázzák a hangulatot és a sok karikás szemű fiatalt.
Ezután folytatódott minden reggel 9-ig, amikor eredményhirdetéssel zártuk az eseményt. Mi, a  „Berze2: Van másik” csapat tagjai közös erővel felküzdöttük magunkat az első helyre és közben felejthetetlen élményekkel gazdagodtunk.