Erdei tábor

Erdei tábor

„Ezt vagy átéled, vagy nem értheted.” Mindaddig nem tudtam, mit jelent ez a mondat, amíg a saját bőrömön meg nem tapasztaltam.

Az erdei táborról már sok mindent hallottam, jót is, és rosszat is. Na, de kezdjük az elején. A hétfő reggel ugyanúgy indult, mint a többi hétfő. Felkeltem, elkészültem. Aztán majdnem lekéstem a vonatot (szokásomhoz híven én mindenhonnan elkések), de még éppen csak odaértem. Felszálltunk a vonatra, és elindultunk. Az utunk egyik felét vonattal, másik felét gyalog tettük meg; Mátrafüreden leszálltunk a vonatról és gyalog folyattuk tovább az utunkat a tábor helyszíne felé. Őszintén megmondom, én már akkor elfáradtam, pedig még előttem állt a hét. De még milyen hét!

A tábor első napja nagyon gyorsan eltelt. Én személy szerint már nagyon vártam, hogy este legyen, mert már nagyon kimerült voltam. A második nap délutáni túrája után mindenki azt hitte, hogy végre pihenhetünk, aztán nem így lett. Amint elállt az eső, már indultunk is az éjszakai túrára. Nem volt nagy kedvem menni, a szálláson akartam maradni. De jó, hogy nem maradtam ott! Térdig érő sárban és hidegben nem volt valami kellemes körülbelül 2 órát dagonyázni, de iszonyatosan nagy élmény volt. Túra után azonnal pakoltam, mert aznap éjjel én is sátraztam, ami annyit jelent, hogy egy órát kint kellett állni, és őrködni kellett. Az éjszaka közepén, éjjeli 1 órakor iszonyatosan hideg volt. Az egyik osztálytársammal ügyeltem végig, mert mind a ketten nagyon féltünk. Félelmetes hangok jöttek mindenfelől, süvített a szél, csapkodást és csörgéseket is hallottunk. Nagy nehezen letelt az egy óra, és visszamentünk a sátorba, majd elaludtunk.

 

A hét harmadik napja is gyorsan lepergett, aztán eljött a várva várt nap, a csütörtök. Aznap délután rajok közti verseny volt (állomások voltak, amiknél különféle kérdésekre kellett válaszolni). Véleményem szerint mindenki várta már az estét, mert az osztályok kis műsorokat adtak elő. A műsorra való felkészülés nagyon összehozta az osztályunkat. Minden osztály produkciója nagyon jól sikerült. A mi műsorunk alatt mindenki végig tapsolt, ami nagyon jól esett, mert láttam, hogy amire már több, mint egy hónapja készültünk, mindenkinek tetszett.

A hét lezárásaként lesétáltunk a Berzéhez. Már alig vártam, hogy leérjünk, mert a cipőm feltörte a lábam, és nagyon fájt már.

És hogy mi a vélemény az erdei táborról? Mindent félretéve, szerintem nagyon jól összekovácsolta az osztályunkat, vagyis bátran merem mondani, hogy ennek a tábornak is köszönhetjük, hogy a mi kis közösségünk nagyon összeszokott kis csapat lett. Olyan csapat, amibe jó tartozni. Ahova ha belépek, melegség tölt el. És ez nem csak az osztályunkra, hanem az egész iskolára igaz. Szeretek ide járni, mert nagyszerű diákok és tanárok vesznek körül nap mint nap. És hogy mi ez? Az egész Berze Nagy János Gimnázium.

Pál Kitti 9.D


 

Az erdei táborról

Mint minden évben, tavaly is kilencedikesek népes hada lepte el Sástót az utolsó tanítási héten, hogy részt vegyen az erdei táborban.

Hétfőn reggel kisvonattal indultunk el Mátrafüredre, de onnan már gyalog folytattuk utunkat, hiszen egy erdei iskolába úgy stílusos érkezni. A táborba beérve igazgató úr rövid eligazítást tartott, megkaptuk a szoba-, a raj- és a sátorbeosztásokat is. Ezek után izgatottan indultunk az első foglalkozásra, amit szabad program követett. Este Gyurkó Péter tanár úr vezetésével táncházon vehettünk részt, ahol megismerkedhettünk a néptánc alapjaival. Sajnos az éjszaka nem telt eseménytelenül, néhány sátorozó egy gonosz hangyatámadás miatt kénytelen volt visszahúzódni a szobájába.

Másnap részt vehettünk az első reggeli tornán, majd a reggelit követően a rajok ismét foglakozásokra siettek. A délutáni tevékenység után hatalmas zápor csapott le ránk, ezzel veszélybe került az esti séta. De mi szívósak voltunk, meg sem kottyant az eső elállta után keletkezett sár, sétára kerekedtünk. Néhányan mégis a táborban maradtak, ők visszatértünkkor egy kis műsorral kedveskedtek nekünk.

A harmadik napon szintén két foglalkozáson vehettünk részt, majd a szokásos szabad program után, mikor is kimehettünk a tóhoz sétálni, egy vetélkedőt bonyolított le Ombódi András tanár úr, ahol a rajok egymással versenyeztek. Ezt mindenki élvezte, hiszen a feladatok között egyaránt előfordult vicces, erőt próbáló és gondolkodtató is. Csütörtök délelőtt volt az utolsó foglalkozás, ebéd után egy sorsolással dőlt el, hogy milyen sorrendben indulunk a délutáni versenyre, ahol minden raj számot adhatott a tudásáról.

A vetélkedő során bejártuk Sástót, egy térkép segítségével kerestük fel az állomásokat, ahol különböző kérdéseket tettek fel a foglalkozásokat vezető tanárok. Talán az utolsó feladatot élveztük legjobban, mikor fát kellett gyűjteni az esti tábortűzhöz. Mindenki lelkesen hordta a fadarabokat olyannyira, hogy a végén kiselejtezett kerti padot is találtunk az összehordott kupacban.

Vacsora után minden osztály előadta a tábortűz előtt a produkcióját, amit már hétfő óta lelkesen gyakorolt, majd az igazgató úr tartott egy rövid beszédet a táborról, és kihirdette a versenyek eredményét. Az este folyamán öt torta talált gazdára, hármat a rajok versenyének az első három helyezettje kapott, egyet az osztályprodukciók versenyének győztese, vagyis mi, a 9. A osztály. Az utolsó tortát a hármas raj érdemelte ki, mert minden nap lelkesen segítették a konyhás nénik munkáját. Ezután még együtt énekelgettünk a tábortűznél, majd zárásként elhangzottak nemzeti énekeink és a Berze-induló, majd nyugovóra tértünk.

Pénteken összepakoltunk, reggeli után fájó búcsút vettünk a tábortól, és elindultunk haza gyalog, ahogyan megérkeztünk. Az iskolában még elénekeltük utoljára a Berze-indulót, majd hazamentünk. Úgy gondolom, hogy habár fárasztó pár napunk volt, mindenki nagyon szép emlékekkel tért haza, és mosolyogva gondol majd vissza rá, hogy:

 

,,Hegyen-völgyön ordibálunk

A tanárok is, csak ők ránk,

Velünk tart az évfolyam is,

Benne sok-sok jó diák.

Beszélgetünk már egymással,

S nyafogunk, mint Martina,

Gyurkó úrral sátorozunk,

Őrt állunk, ha azt mondja.

 

Hegyet mászunk, vízt’ vizsgálunk

Break-elünk a köveken,

S ígérjük, hogy amíg élünk,

Őrizzük ez emléket.

 

Botot fogni minek kéne,

Ha itt a kőrengeteg,

Tanár úrnak sziklájánál

Ott sülünk a köveken.

Métázásba’ lepipálunk,

A csülközés is jöhet,

Nyivákoló Vanda-hangot

Szarvasbőgés überel.

 

Hegyet mászunk, vízt’ vizsgálunk

Break-elünk a köveken,

S ígérjük, hogy amíg élünk,

 

Őrizzük ez emléket.˝