Magyar Parasport Nap a Berzében

Február 22-én, csütörtökön megrendezésre került iskolánkban a Magyar Parasport Napja, amelynek a Vályi-Nagy Károly Sportcsarnok adott helyet. A nap eseményein 16 osztály vett részt. Turnai Vivien írt beszámolót, a fotókat Szita Jázmin készítette, az írás végén látható kisfilm Kaló Boglárkának köszönhető.

A diákokat széleskörű programokkal vártuk, így kipróbálhatták a csörgőlabdát, ahol két 3 fős csapatnak bekötött szemmel kellett a labdát átgurítaniuk úgy, hogy hozzáérjen az ellenfél padjához. Beszámolók alapján a diákok ezt nagyon élvezték kortól függetlenül. Ezen kívül még vakjátékokat is ki lehetett próbálni, amelyeket a látás nélkülözésével kellett végrehajtani, mint például a vaksakk vagy a vak dominó, és akár megtanulhatták leírni neveiket vak-írógéppel is. Amikor ezeket a feladatokat megoldották, átmehettek a vakpályára, ahol az egyik diák a bekötött szemű társát segítve, végigvezette őt egy hosszú, akadályokkal teli pályán. A könyvtárban pedig két előadó, volt berzés tanítvány, Oszlánczi Kristóf és Tóthné dr. Kiss-Orosz Mária az Egri Vakok és Gyengénlátók Integráló és Sportegyesületének elnöke tartott érdekes előadást. Beszéltek az életükről, arról, hogy hogyan élik meg mindennapjaikat, és hogy hogyan birkóznak meg az esetleges problémákkal. Majd az előadások végén a diákok kérdéseket tehettek fel az előadóknak.

                 

A sportnapon több segítő is részt vett, Holló Gergő, Kaló Boglárka, Lovász Ágnes, Ruzsin Máté, Szita Jázmin, Turnai Vivien, mindannyian a 8.A osztályból, akik szintén megtapasztalhatták az érzést, hogy milyen is az, mikor egy érzékszervüket nélkülözniük kell. Diáktársaink elmondása alapján, mindenki élvezte, és izgalmasnak találta ezt a napot.