Berze-Nagy Mózes születése

Berze-Nagy Mózes születése

Írta: Czinder Péter, a gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium igazgatója

Hogy ki lehet ez a titokzatos személy, akiről nincs szócikk a lexikonban és nem találja a Google sem? Talán nem is létezik? – Dehogynem. 20 éve köztünk van és nagyon fontos nekünk.

1990 tavaszán egy autóbusznyi gyöngyösi diák és tanár vágott neki a Gyöngyös és Kézdivásárhely közötti, mintegy 700 km-es útnak. Ez az utazás a két országban végbement változásoknak köszönhetően jöhetett létre, amikor is az erdélyi és magyarországi települések a hosszú-hosszú elszakítottság után kapcsolatot – testvérvárosi együttműködést – kezdtek létesíteni egymással.

Ez az első út mindannyiunknak emlékezetes maradt. Csoportunkból alig néhányan jártak korábban Erdélyben, így minden újdonságnak számított. A határátkelés izgalmai, a rosszul táblázott, úttalan utak… ugyanakkor a legendás helyszínek kézzelfogható valósága… a (valaha) nagy tiszteletnek örvendő magyarországi rendszám láttán üdvözlésre lendülő kezek, a magyarul felcsendülő köszönés, köszöntés… Ittuk az élményeket. Végül, alaposan megkésve, az éjszaka közepén megérkeztünk, és azonnal úgy éreztük: itthon vagyunk. Takaros, nagyon emberi székely városka (mint Gyöngyös, mondták a diákok), impozáns iskolaépület („ugyanolyan, mint a miénk”), és szeretet, végtelen szeretet, amellyel minket, a messziről jött vendéget fogadtak, ismeretlenül is.

Így kezdődött a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Gimnázium és a gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium közös története. Az elmúlt húsz év alatt sok száz gyöngyösi diákunk és gyakorlatilag az egész tantestületünk megfordult Kézdivásárhelyen és ugyanennyi Nagy Mózeses vendég tisztelt meg bennünket látogatásával. A Nagy Mózes Gimnázium vendégeként bejártuk a Háromszéki-medencét, sőt távolabbra is eljutottunk. Elzarándokoltunk közös történelmünk nevezetes helyszíneire, csodaszép tájakra, de közben a kulisszák mögé is bebocsájtást nyerünk: beláttunk a székely lélek mélységeibe, és az otthonról vitt tisztelet a csodálattal, az elismeréssel és mindenekelőtt a szeretettel egészült ki.

Ez a kapcsolat ugyanis mindenekelőtt a szeretetről, az összetartozásról szól. Itt Gyöngyösön sokan tartjuk életünk meghatározó élményének, hogy az ezeréves ország legtávolabbi városában igaz barátainkra leltünk, akikkel lehet, hogy csak évente egyszer-kétszer találkozhatunk, de a viszontlátás mindannyiszor ugyanazzal az örömmel tölt el, mint hajdanán. Én úgy látom, a két intézmény együttműködése egyre mélyül, újabb és újabb dimenziókkal gyarapodik. Már nem csak „nagy dolgok” kötnek össze és foglalkoztatnak bennünket, hanem a mindennapi életünkbe is bebocsájtjuk egymást. Közös kalandok sorozatát éljük át, osztozunk egymás örömében és bánatában. Barátok vagyunk.

A szekér úgy fordul, ahogy a tengelye áll. A magyarok szekere alá a balsors és az emberi rosszakarat a június 4. – december 5. tengelyt tette. Hát mi fordítottunk egyet rajta: számunkra az áprilisra (közös napok Kézdivásárhelyen) és októberre (közös napok Gyöngyösön) illeszkedik. Utazzunk ezen a szekéren továbbra is közösen, mert jó felé haladunk.

És a bakon Berze-Nagy Mózes ül.

Varga Zsolt barátom ez alkalomra írt versével köszönök el.

 

Folytonosság ­ ‒folytatás

Kopjafák pedig kellenek,

Hogy felkiáltójelként intsenek:

Van még barátság, szeretet!

Akár a nyerges-tetői fák,

Emlékük őrzi a Hazát!

 

Ki tudományt vet, jövőre gondol,

Mint az esztelneki-kantai barát,

Erősítette e hitben a mártírok hadát:

Sulyánszki Euszták!

 

S formált hősöket a népi hagyomány;

Kézdi-gyöngyösi kézfogást…

 

És Berze-Nagy Mózes mesél tovább!