Bokros Hanna kapta a Dr. Fejes András-díjat

Első alkalommal ítélték oda a Dr. Fejes András-díjat a tanulmányok, a sport és a közösségi munka területén kiemelkedő gyöngyösi diákoknak. A kitüntetéseket a képviselő-testület ünnepi cikluszáró ülésének keretein belül adták át.

A város díszpolgára, Dr. Fejes András özvegye, Dr. Kriszten Éva a Gyöngyös Városi Önkormányzat részére közérdekű célra forrást biztosított, hogy annak kamataiból a mindenkori képviselő-testület a kimagasló tanulmányi és sporteredményt elérő tanulókat díjazza. A képviselő-testület a felajánlás nyomán alapította meg a Dr. Fejes András-díjat, amelyet az előkészítő bizottság javaslatai alapján először idén ítélt oda a grémium egy általános iskolás és egy középiskolás diák részére.

A képviselő-testület a 2024. évben nappali tagozatos középiskolai tanuló kategóriában Bokros Hannának, a Gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium 10.A osztályos tanulójának ítélte az elismerést.

Hanna az általános iskolát végig kitűnő eredménnyel végezte, számos tanulmányi és sportversenyen vett részt, szép sikereket elérve. Ötödik osztálytól tagja a Berze közösségének. Kitűnő tanulmányi eredménye mellett több tantárgyból is dicséretesen teljesítette a tanévek követelményeit. Országos diákolimpián két versenyszámban is dobogóra állhatott. Minden évben részt vesz egyénileg és csapatban is különböző angol versenyeken, ahol mindig az első három hely valamelyikén végez. Célja a következő tanévben az emelt szintű angol érettségi vizsga sikeres teljesítése.

Hat éve a Mátrai Erőmű Búvárklub tagja, megyei, regionális és országos szinten is kiemelkedő eredményeket elérő uszonyos- és búvárúszó versenyzője. A múlt évben ötszörös magyar bajnoki címet szerzett és a kecskeméti junior világkupán 4. helyezést ért el. A gimnáziumban hat éve osztályelnök, két éve a diákönkormányzat tagja. A 24 órás vetélkedő Berze csapatának aktív résztvevője. Két éve a Fiatalok az Élet Küszöbén csapatát is erősíti. Társai bátran fordulhatnak hozzá, mindig segítőkész, megbízható, precíz, öntudatos és céltudatos.

Gratulálunk!

Forrás: www.gyongyos.hu