Burai Panna – spanyolos „csodabogár” – Országos II. helyezés

2023. október 10-én kaptunk egy felhívást arról, hogy a Pázmány Bölcs-Ész verseny keretein belül idén is megrendezésre kerül a PPKE Spanyol Tanszékének versenye a spanyolul tanuló középiskolás diákok számára. Az indulók lehetnek spanyol kéttannyelvűsök, vagy normál középiskolák tanulói. A versenyre 11-12. osztályosok jelentkezését várták, ahol 3 fordulóban kellett összemérni a teljesítményüket. A verseny lebonyolításában együttműködött a Budapesti Cervantes Intézet.

Az első fordulónál egy plakát megtervezése volt a feladat. A témája nagyon érdekes volt, mert a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tavalyi, külföldi, spanyol nyelvű előadóinak előadásaiból válogathattak a versenyzők. Ezeket az egyetemi előadásokat megnézve, meghallgatva kellett elkészíteni a poszter tervét.

Burai Panna 11. C osztályos tanuló egy irodalmi témájú előadást választott, mivel szeret olvasni, közel álltak hozzá a drámairodalom remekei. Az a kérdés merült fel benne, hogy vajon hogyan kerültek át Shakespeare művei a spanyol irodalomba, milyen hasonlóságok vannak a korabeli spanyol drámaírók és Shakespeare alkotásai között, hatottak- e az angol drámaíróra a spanyol szerzők művei. A plakátot digitális formában készítette el. A színpadon megjelennek a főbb szereplők: Shakespeare, M. de Cervantes, J. Flatcher, Fernando de Rojas, Jean-Francois Ducis.

 

A poszter elkészítése nagyon ötletesen ötvözte a témaválasztást, és annak szereplőit. Hatalmas munka volt. Panna bejutott a második fordulóba.

A második fordulóban az volt a feladat, hogy írjon a versenyző – spanyol nyelvi tudását megcsillogtatva, mélyebben elmerülve az adott témában-, egy 5 oldalas esszét. Ehhez csatolja a bibliográfiát is.

Megindult a közös tervező munka. Igyekeztünk mindenre kitérni, egy vázlat alapján haladni, hogy minden beleférjen: a témaválasztás indoklására, a dráma és a színház fejlődésére, az írók munkáira, a szereplők jellemére, a ruházatra, színházi kellékekre, a korabeli aktuális témákra, a műfordításokra.

A tényleges kutató munka során Panna olyan felfedezésre jutott, hogy Shakespeare művei nem közvetlenül kerültek át a spanyol színházi irodalomba, hanem a francia fordításokon keresztül. Ez azonban egy olyan problémára hívta fel a figyelmet, hogy a francia fordítások sokszor nem tudták visszaadni az angol hétköznapi szófordultokat, vagy a közmondásokat, szólásokat, így a végeredmény eltért az eredeti műtől. Ez aztán a spanyol fordítást is megváltoztatta, mivel ez szolgáltatta az alapot. Nagyon érdekes részletekkel bizonyította állításait Panna. Részleteket emelt ki angolul, franciául, spanyolul. (Saját fordításokat készítve.) Az Othello-ban a szereplők nevei is lecserélődtek, ez is egy érdekesség.

Arra is igyekezett választ találni, hogy vajon találkozhatott-e Shakespeare és Miguel de Cervantes egymással? Vagy, hogy miért vannak hasonló témák a két nemzet drámairodalmában: Hamlet története és Rojas műve a Celestina is hasonló szerelmi szálat visz végig.

Nagyon nehéz volt a szakdolgozatnyi mennyiségű kutatott anyagot leszűrni, hogy beleférjen a 2. forduló követelményébe.

Végül a munka meghozta gyümölcsét. A döntőbe jutott Panna pályamunkája.

A döntő a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Spanyol Tanszékén került megrendezésre 2024. január 26-án. A zsűriben a tanszékvezető, Dr. Rózsavári Nóra, a Budapesti Cervantes Intézet Igazgatója, valamint a tanszék spanyol nyelvi lektora vett részt.

A feladat diákot próbáló volt. 15 percben kellett prezentálni a benyújtott pályázatot.

Panna óriási tempót diktálva, 9 oldalnyi gépelt szöveget „mesélt” el a hallgatóságnak úgy, hogy közben egy prezentációval mutatta is azt, amiről beszélt. Ahol kellett, megszerkesztette a színház belső terét pl.  a Globe színházról és az Almagróban (Spanyolország) lévő korabeli színházról, kiemelve a különbözőségeket.

A döntőben az értékelési szempontok a következőek voltak: tudományos, művészeti megközelítés; szakszerűség; felépítés és követhetőség; kinézet; érdekesség és előadásmód.

Panna nagyon kitartóan, hihetetlen szorgalommal és alázattal készült a feladatra. Ennek eredményeként országos II. helyezett lett. Ezzel maga mögé utasította sok neves spanyolos múltú gimnázium pályázóit. Ezzel a felvételijéhez már most megszerzett 50 plusz pontot, a Cervantes Intézet felajánlotta a DELE nyelvvizsgára való ingyenes jelentkezést, valamint komoly pénzjutalomban is részesült.

Nagyon büszke vagyok a teljesítményére, önállóságára, arra a kutató munkájára amivel fáradhatatlanul küzdött. Igyekezett a tanácsaimat megfogadni, de tudott ellent is mondani, szelektálni. Mindezt a szabadidejében, hétvégéken, a téli szünetben, a lyukasórákban tudtuk csak megvalósítani.

¡Gracias, Panna! ¡La vida es sueño y tú ya sabes soñar! Köszönöm, Panna! Az élet álom, és te már tudsz álmodni! Ezzel zártad a dolgozatodat.

Molnár Zsoltné tanárnő

 

Tudás, szakszerűség, kreativitás: ők a Pázmány Bölcs-Ész döntőjének idei díjazottjai:

SPANYOL

 

 

1.helyezett: Németh Kata, Vetési Albert Gimnázium, Veszprém

Felkészítő tanára: Szedlák Réka, Sári Katalin, Ignacio Burillo Lozano

2. helyezett: Burai Panna, Berze Nagy János Gimnázium, Gyöngyös

Felkészítő tanára: Molnár Zsoltné

3. helyezett: Nagy Patrícia, II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium, Budapest

Felkészítő tanára: Kontár-Halász Emese