Sportszakmai fórum

A testnevelés munkaközösség mindig újabb lehetőségeket keresve teremti meg a gimnázium diákjai számára a sportolás széles körű lehetőségeit. A feladat professzionális ellátását körültekintő tervezés előzi meg, ennek köszönhetően diákjaink számos sportágban érnek el országos eredményeket, de megmutatják magukat a tömegsport területén is.

Szeptember 27-én ezért hívták szakmai egyeztetésre és tapasztalatcserére a Gyöngyös környéki sportvezetőket. A tavalyi – szűkebb körű – első próbálkozás után idén bővíttették a meghívottak körét és nyitottak az egyéni sportágak felé is. Hasznos és eredményes délután volt, melynek során az előző tanév értékelése és az idei tervek ismertetése mellett beszéltek a sport kiemelt szerepéről a gimnáziumban, a tehetséggondozás szakmai és nevelési céljairól, valamint a DSE működéséről.

 

A testnevelés munkaközösség tagjai és az iskolavezetés mellett az alábbi sportszakemberek képviselték sportágukat, egyesületüket a találkozón:

Juhász Péter – létesítmény fenntartó

Rosta István – kézilabda

Nagy-György Gábor – labdarúgás

Lukács György labdarúgás

Kovács Norbert – röplabda

Farkas László – röplabda

Simon Péter – tájfutás

Tari Tibor – triatlon

Gyallai János – triatlon

Bendiák István – karate

Vaszkó Viktor – úszás

Veress András – uszonyos – és búvárúszás

 

 

Köszönjük a tartalmas délutánt és az együttműködést!